• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara(NAK) és a Magyar

Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) 900kg lisztet adományozott gyermekotthonunknak.

Köszönjük szépen a felajánlást! Közel 200 gyermek napi étkeztetését segíti ez az adomány.Ha a gyermekvédelmi ellátórendszerről hallunk, hajlamosak vagyunk általánosítani, s rögtön ítélkezünk.

Prekoncepcióval élünk mindig mindenkor, pedig nem ritkán gyümölcstermő örökséggel indulhatnak a nagybetűsbe a rövidebb-hosszabb időt gyermekvédelmi intézményben töltő fiúk, lányok. Persze ahhoz, hogy maguk is boldoguljanak, és ne maradjon üresen élettarisznyájuk, maguk is kellenek, a pozitív megerősítés, a támogató szeretet kevés. Nem lehet közömbös, miként viszonyulnak társaikhoz, kapnak-e megfelelő útmutatást nevelőiktől, s egyáltalán fogékonyak-e a biztatásra, hajlandók-e elfogadni illemtant, erkölcsi iránytűket, társadalmi beilleszkedési szabályokat. Hisznek-e a szép szavak, a segítő gesztusok, a baráti parolák erejében, bíznak-e önmagukban és a jövőben, eltökéltek-e a változásban, hiszen bármily közhely: a sikert nem adják könnyen, az élet nem habos torta.

A fonyódi székhelyű Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon egyik 18 év feletti utógondozottja becsületességből jelesre vizsgázott a minap. A srác egyik társával akart pénzt kivenni kártyájával az automatából. Csodák csodájára látják ám, hogy valaki ott felejtett a gépben néhány bankót. Nem túl sokat, de ahhoz eleget, hogy jól szórakozzanak belőle akár néhány napon keresztül is. S ami a legérdekesebb, át sem futott az agyukon, hogy jobban járnának, ha megtartanák a talált pénzt, nem kellene túl sokat töprengeniük azon, mire költsék. Ehelyett úgy döntöttek: inkább besétálnak a rendőrkapitányságra, és beszámolnak az esetről. Természetesen átadták a ropogós bankjegyeket, a rendőrök pedig megköszönték az ifjak becsületességét, akik hallgattak a belső szóra, lelkiismeretük szavára, mert megtanulták: nem veszem el a másét.

Jó lelkiismereti vizsga ez mindenkinek, ilyenkor, nagyböjt idején különösen.

"Lőrincz Sándor"

(Az egyik becsületes megtaláló)

Lőrincz Sándor

Weboldalunkon sütiket használunk

A rakoczigyermekotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.