• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A kezdeményezés egy-másfél évig tart, a gyermekotthonokban 8 ezer, a nevelőszülőknél további mintegy 20 ezer gyermeket érint.

Térítésmentes látásvizsgálaton és szemészeti szűrésen vehetnek részt, szükség esetén szemüveget is kapnak az állami gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek - jelentette be a Magyar Látszerész Szövetség elnöke Fonyódon (a program sorozat pilot helyszínén) október 11-én.

Szabadi Zsolt a Láss, hogy ők is láthassanak! elnevezésű - a szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, civil szervezetek és magánszemélyek összefogásával életre hívott - program első állomásán, a Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonban azt mondta: a kezdeményezés egy-másfél évig tart, a gyermekotthonokban 8 ezer, a nevelőszülőknél további mintegy 20 ezer gyermeket érint.

"Tapasztalatok alapján a látás tekintetében a lakosság fele szorul korrekcióra és valamilyen optikai eszköz használatára, a gyermekotthonok lakóinál 20-30 százalékos aránnyal kalkulálunk" - jegyezte meg a szövetség elnöke

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A rakoczigyermekotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.